2009. február 3., kedd

Az elmúlt egy hetem...

Hát mióta befejeztem a 2009-es év első szerelemhímzést, azóta nem sokat hímeztem. Elkezdtem a kisfiam takaróját, de egyenlőre küzdünk egymással. Az anyag, a fonal és én. Még döntetlen az állás, de remélem én fogok győzni. :o) A takarót úgy képzelem, hogy egy-egy minta meghímzése között pihenésként egy teljesen más mintát elkészítek. Pihenésképpen. Azt még nem tudom mi lesz a következő, de ahogy nézem még van időm eldönteni.
A hétvégén itt volt nálunk a Mamim. Ilyenkor nem hímzek, mert azt a két napot csak vele szeretném tölteni. Illetve ilyenkor tudunk a férjemmel este moziba menni. Hát most is láttunk két filmet. Egyikre se mondanám, hogy többször szeretném megnézni. Az első egy igazi csajos film volt. A csajok háborúja. Hát nagyon vontatott, unalmas. Lehet, hogy kinőttem ebből a stílusból? A második pedig egy fiús film volt. A törvény gyilkosa. Hát ezért se voltam oda. Az utolsó 10 perc érdekes. De az előtte lévő 90 perc unalom. De a decemberben látott filmet ajánlani tudom mindenkinek. Ez a Négy karácsony volt. Az nagyon aranyos, vicces.
A hímzés nem haladt ez a lényeg.
Olvastam is. Az utóbbi időben én csak ponyvákat olvasok, mert az kikapcsol. De ez amit most olvastam, egy kínszenvedés volt. De nem tudtam eltenni a könyvet úgy, hogy ne olvassam ki. Így végigküzdöttem magam rajta. S ma reggelre sikerült befejezni. Hát ezt se fogom még egyszer elolvasni.

2 megjegyzés:

Carol Anna írta...

Örülök, hogy sikerült befejezned a szerelemhímzésedet! Ami gyönyörű lett, és remélem majd megmutatod bekeretezve is! :-)
A takaró hímzésébe nagyon szívesen besegítek, ha elfáradnál vagy épp ráunnál! ;-)))
Tök jó, hogy moziztatok! Legalább kettesben voltatok egy kicsit! :-D
A kitartásodhoz meg külön gratulálok, hogy végig olvastad a könyvet.

helen írta...

Mit olvastál? :) Nekem is vannak ilyen könyveim, amin végül csak tisztességből megyek végig. De többet az írótól nem választok semmit. Egyébként azt olvass, amihez kedved van! Ha ponyvához, akkor azt! Az élet rövid, hogy állandóan kifinomult ízlésű embertársainknak megfelelő könyveket olvassunk! Mivel nem ebből élsz, olyat válassz, ami mellett jól érzed magad!

A filmeket mi is nagyon szeretjük. Bár mostanában nagyon gyér a felhozatal a moziban :(( Most a Miss Pettigrew nagy napját néztem meg (itthon, igaz, mert tudom, hogy párom nem értékelte volna), nagyon aranyos, kis könnyed film közvetlenül a 2. vh előtt játszódik.
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=95584