2009. január 2., péntek

"Örömhímzés"

Az utóbbi években a hímzésem kizárólag az RR-ekre korlátozódott. S a tavalyi év eléggé - szépen fogalmazva - nem úgy alakult ahogy gondoltam, így úgy határoztam, hogy a 2009-es évben RR-t én nem hímzek. (azért kettő még van, mert egy rabló ellopott egy levelet, de azt a kettőt szívesen megcsinálom) Csak is kizárólag a saját örömömre fogok hímezni. Azt amit én szeretnék. Így szépen össze is állítottam egy "pici" listát, amit a baloldalon feltüntettem. Ez a lista nem az idei évre szól. Hanem szép sorban szeretném ezeket meghímezni. Akik ismernek azok tudják, hogy nem szoktam egyszerre több mindent hímezni. Szeretek mindent elkezdeni és befejezni. Persze közbejöhet egy kis ajándék, babaköszöntő, de ettől még szeretnék mindent befejezni. S akkor elkezdeni a következőt, amikor az előzőt befejeztem és a képkeretező műhelybe bevittem és kiadtam a munkát a Keminek. Egy hímzésem van, ami két éve áll a polcon befejezetlenül, de attól elment a kedvem, de ez egy másik történet.
Szóval az idei év a örömhímzésről fog szólni. S talán akkor a kedvem és az életem is jobbra fordul.

Nincsenek megjegyzések: